Your browser does not support JavaScript!
     
Spojená škola | Gyulu Szabóa 21 | Dunajská Streda
             Közös Igazgatású Szakközépiskola



Jókai emlékverseny a Szakközépiskolában



A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskolában éveken keresztül már hagyományt teremtettünk azáltal, hogy íróink emlékét úgy idézzük fel, hogy irodalmi emlékversenyt hirdetünk és bonyolítunk le.
Ebben az iskolaévben Jókai Mór munkásságának szenteltünk figyelmet.
A vetélkedőre 12 háromfős csapat jelentkezett be. Az ünnepélyes megnyitó után a diákok különböző feladatokat oldottak meg. S ehhez szükség volt az ismereteikre, kreativitásukra, sőt leleményességükre is. Nagyszerűen oldották meg a változatos feladványokat. A vetélkedő jó hangulatban zajlott. Az összpontszámok szerint a győzelem a IV.D osztály csapatáé lett, a 2. helyen a III.C osztály csapata követte őket.
Elmondhatjuk, hogy valamennyi résztvevő nyertese volt a versenynek, hisz a felkészülés során a tananyagon túl jóval bővebb ismeretek birtokába jutottak, s közelebb került hozzájuk az író élete és művei.



« vissza



Ma Gedeon, Johanna névnapja van
2024.Mar.28.