Your browser does not support JavaScript!
     
Spojená škola | Gyulu Szabóa 21 | Dunajská Streda
             Közös Igazgatású Szakközépiskola



Művészet közvetítésével a hit és szeretet szolgálatában



A 2002-ben alakult Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet együttese 2014. október 1-én fellépett a Dunaszerdahelyi Református templomban. A négytagú együttes vezetője Kovács Sándor, aki a Mezővári Zeneiskola tanára, református egyház hitoktatója énekelt és gitározott. Felesége Kovács Erika karmester, hitoktató, kántor egyszemélyben, az együttes fő énekese gyönyörű hangjával elvarázsolta a hallgatóságot. Az együttes további tagjai voltak Gáti Gyöngyi, az Oroszi Általános Iskola könyvtárosa, valamint Farkas Görgyi ungvári főiskolás.
A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet együttese nem először járt Szlovákiában zenei, kulturális körúton. 2014. október 2-án felléptek a Dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21-es Szakközépiskolában, ahol előadták a felvidéki Bodnár Éva: Magyar szó, Kányádi Sándor: Indián ének, Túrmezei Erzsébet: Most más madár dalol, Tóth Elemér: Vers az anyanyelvről című stb. megzenésített magyarságépítő alkotásait. Közel 120 diák tapsolt a dunaszerdahelyi Szakközépiskolában az érzelmekre ható szép műsor után.
A KRISZ együttes szlovákiai körútján fellépett még az Ekecsi Alapiskolában és számos felvidéki református templomban, így Alistálon, Csilizradványon, Patason, Komáromban, Bátorkeszin is. 10 napos körútjuk során szálláshelyük Apácaszakállason volt, ahol Somogyi Alfréd református lelkész vendégszeretét élvezték. Az elmúlt évek során pedig a királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulás és Felsőpatony polgármestere, valamint a patonyi asszonykórus is szervezett fellépéseket az együttes számára. Így régi ismerősként tudtunk ismét találkozni a kárpátaljai magyar kultúraközvetítő, hit- és emberségőrző együttessel.
Molnár Ilona

http://youtu.be/ybrGAej9Ygg



« vissza



Ma Auguszta névnapja van
2024.Mar.29.