Your browser does not support JavaScript!
     
Spojená škola | Gyulu Szabóa 21 | Dunajská Streda
             Közös Igazgatású Szakközépiskola



Sikeresen túl egy szakmai megmérettetésen



A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola igazodva korunk munkaerőpiacának igényeihez emelt óraszámban oktatja az informatikai ismereteket. Ez lehetőséget biztosít intézményünk minden tanulója részére, hogy tanult szakmájuk mellett számítástechnikai ismereteket igazoló Európai Számítógép – használói (ECDL) jogosítványhoz is jussanak.

Az elmúlt 10 év óta csaknem 600 végzős diákunk számára biztosítottuk az érettségi bizonyítvány mellett ennek a nemzetközi oklevélnek a megszerzését is. Mindezt természetesen csak egy szakmailag jól felkészült, lelkes fiatal informatikus tanári gárda segítségével érhettük el, akik a tanítási órákon kívül szakkörökön is foglalkoznak a tanulókkal.
Diákjaink számára az ECDL ismeretek azonkívül, hogy nemzetközileg elfogadott egységes követelményrendszer szerint kontrollálják az elsajátított tudást, szlovák szaknyelvi kompetenciákat is biztosítanak. A fiatalok tehát szlovák nyelven is megtanulják az informatikai terminológiát, és a vizsgákat is szlovák nyelven teszik le. Az ECDL elsősorban a számítógépes felhasználói ismereteket hivatott igazolni, mint az operációs rendszer kezelése, online kommunikáció, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, adatbázis-kezelés és prezentációk készítése. Ezen témakörök ismerete elengedhetetlen az élet legtöbb területén az adminisztrációs munkák elvégzéséhez, így az informatikai szaktudás nélkülözhetetlen az ilyen jellegű munkakörök betöltéséhez. Iskolánk többek közt így is segíti a diákok munkához való jutását.
Idén januárban ECDL bizonyítványt szerzett tanulók képei.
IV.C – felkészítő tanáruk Takács Péter informatikatanár és osztályfőnök (bal felső sarok), IV.D, IV.E – felkészítő tanáruk Csicsay Marianna informatikatanár (jobb alsó sarok).



« vissza



Ma Emma névnapja van
2024.Apr.19.