Your browser does not support JavaScript!
     
Spojená škola | Gyulu Szabóa 21 | Dunajská Streda
             Közös Igazgatású Szakközépiskola



Adatbázis-kezelés – kihelyezett tanítási óra a Csallóközi Könyvtárban



A kétéves gazdasági informatika szakon tanuló diákok a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskolában olyan képzést kapnak, mely megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket a munkaerőpiac az üzleti tudományokban és az informatikában jártas szakemberekkel szemben támaszt az állami és a magánszféra területén. Az iskola falain belül az elméleti oktatás elsősorban a keletkező információk feltárására, gyűjtésére; számítógépes feldolgozásban és nyilvántartásban való közreműködésre; az információk karbantartására, valamint az így nyert újabb információk hasznosítására összpontosít. A cél, hogy a tanulók majd munkájuk során hatékonyan alkalmazzák az ezen feladatok megoldásához szükséges számítástechnikai eszközöket, illetve feladatukat az információrendszer-szervező és a számítástechnikai-programozó szakemberekkel együttműködve oldják meg. Világunk egyik fő jellemzője az adatok mennyiségének robbanásszerű növekedése. E világban kiemelt szerepet kap tehát az adatok informatikai eszközökkel történő rögzítése, tárolása, a tárolt adatok rendszerezése, értelmezése és hatékony újrafelhasználása. Az adatok rendszerezett rögzítése azonban nem minden esetben kézenfekvő dolog, hiszen a rendelkezésre álló adatokat a számítógép nyelvére kódolva kell átadhatóvá, tárolhatóvá és kezelhetővé tenni. Éppen ebben rejlik az adatok tárolásának és későbbi információvá értelmezésének, azaz az adatbázis-kezelésnek a nehézsége, egyben óriási jelentősége. A gazdasági informatikusok képzésében is jelentős szerepet kap az adatbázisok tervezésének, létrehozásának és működtetésének elsajátítása. Így nagy örömmel vette az iskola a nemrégiben felújított Csallóközi Könyvtár azon felajánlását, hogy a szakérettségire készülő tanulók kihelyezett tanítási órán vegyenek részt a könyvtárban. Az órát természetesen szakmai egyeztetés előzte meg Lacza Ilona a könyvtár igazgatóhelyettese és Magyarics Mónika informatika tanár között. A cél az volt, hogy metodikailag is megfelelő formában kapják meg a diákok a könyvtár alkalmazottaitól az információkat, miközben a gyakorlati ismeretek megértéséhez kellő elméleti tudással kellett már a tanulóknak rendelkezniük. Az órára így mind a könyvtár alkalmazottai, mind a tanulók nagy izgalommal készültek. Mindez azonban nagyon hamar oldódott: a tanulók és az alkalmazottak szinte azonnal megtalálták a közös hangot, amint a szakmai kérdésekre került sor. Először Lacza Ilona rendkívül érdekes informatika-történeti bemutatója kötötte le a diákok érdeklődését. Ez után a diákok három csoportra osztódtak, és az egyes csoportok megismerkedhettek a könyvtár különböző részlegeinek munkájával. Az adatbevitelt és feldolgozást Varga Márta bibliográfus mutatta be. A második csoport a könyvtári program gyakorlati felhasználását tanulmányozta a kölcsönzési osztályon. Az újonnan bevezetett program interaktív jellege lehetővé teszi a felhasználó belépését a könyvtáron kívüli helyszínről is pl. otthonról, a könyvállományban való keresést, a kölcsönzött könyvek meghosszabbítását stb. A harmadik csoport megismerkedett a könyvtár klasszikus értelemben vett működésével, az irodalom osztályozásával, szakirodalom kereséssel. A csoportok folyamatosan cserélődtek Bódis Margit, a kölcsönzési osztály vezetője irányításával. Észrevétlenül repült az idő, így a csaknem négy órás tartalmas szakmai bemutató rendkívüli élménnyé vált a tanulók számára. Ezúton is szeretnénk megköszönni a könyvtár csapatának a lelkesedésüket és kivételes szakmai felkészültségüket. Iskolánk a továbbiakban rendszeresíteni szeretné a két intézmény közötti kapcsolatot, és más pontokat is keresni az együttműködéshez. Tanulóink számára pedig sok sikert kívánunk a közelgő nagy megmérettetéshez, az érettségihez, és bízunk benne, hogy a könyvtári látogatás során szerzett ismereteket hasznosítani tudják a vizsgákon is: hiszen az elmélet és gyakorlat hatékony összekapcsolása a tudás és a haladás egyik előfeltétele. Magyarics Mónika



« vissza



Ma Auguszta névnapja van
2024.Mar.29.