Your browser does not support JavaScript!
     
Spojená škola | Gyulu Szabóa 21 | Dunajská Streda
             Közös Igazgatású Szakközépiskola



A velünk élő tudomány



A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola 15 diákja és 3 tanára meghívást kapott a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Edutus Főiskola által a Magyar Tudomány ünnepe alkalmából megszervezett programsorozatra, mely 2013. november 21-én Tatabányán került megrendezésre. Kis csapatunk a konferencia sorozat Jelen és Jövő szekciójában volt érdekelt, ahol középiskolás diákok prezentálták eddig elért tudományos eredményeiket. Büszkék vagyunk arra, hogy iskolánk tehetséges diákja, Gasparek Krisztián (az informatikai szolgáltatások az elektrotechnikában szak tanulója), előadói minőségben bemutathatta a nagyközönségnek az Ekvitermikus fűtővízvezérlés című projektjét. Felkészítő tanára Tóth István mérnök úr, Csambál József PhD és Magyarics Mónika PhD pedig a prezentáció elkészítésében voltak Krisztián segítségére.
Az eseményről így számoltak be diákjaink:
Már megérkezéskor nagy szeretettel fogadtak mindannyiunkat a szervezők. Valenta László, a tatabányai Edutus Főiskola Műszaki Intézetének igazgatója ünnepélyes keretek közt tájékoztatta a résztvevőket a napi programról. A megnyitó után Magyarics Mónika, aki egyben az Edutus Főiskola és a dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola tanára is, körbevezetett minket a főiskolán és megmutatta a tantermekben a modern felszereléseket: az óriási érintőképernyős digitális táblát mindannyian ki is próbálhattuk; megnézhettük hogyan vágják a főiskolán rögzített előadások (az ún. webináriumok) videófelvételeit; illetve megtekinthettük a többmillió forintot érő CISCO laboratóriumot is. Délben a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság nagyon finom ebédet biztosított számunkra a főiskolai menzán. Ezután 13:00-kor a főiskola elektrotechnikai laboratóriumában találkozónk volt Szabó Béla Gáborral, a főiskola egyik műszaki tanárával, aki finom humorral fűszerezve beszámolt a főiskolán folyó műszaki képzésekről, fejlesztésekről, tapasztalatokról, sőt Krisztián számára még néhány hasznos tanáccsal is szolgált.
Két órakor átvonultunk a főiskola Dísztermébe, ahol már gyülekeztek az ifjú tudósok. Magyari Gábor és Fűrész József az NJSZT képviseletében gondoskodtak arról, hogy minden a programpontok szerint zajlódjon. Nagyon sok érdekes előadás után eljött a pillanat, amikor iskolánk diákja Gasparek Krisztián a házilag elkészített ekvitermikus fűtővízvezérlés elvét mutatta be. Mindenkit meglepett, hogy Krisztián a falujában már három családi házban teszteli is a berendezést, amely az ő kivitelezésében sokkal olcsóbb mint a gyárilag készült berendezés, viszont ugyanolyan megbízható. Nagy örömmel láttuk, hogy a legnagyobb érdeklődés az ő előadása iránt volt. Bár odakinn egész nap borús, esős idő volt, benn az előadásoknak remek hangulata volt. A nap végére nagyon elfáradtunk, de mégis sok új és figyelemfelkeltő dolgot hallottunk és láttunk középiskolás társainktól, pl. megkóstolhattunk diákok által gyümölcsből elkészített molekuláris géleket, szurkolhattunk egy ügyes robotnak, megtudhattuk, milyen jellemzőkkel bír az egészséges ivóvíz. Élményekkel és tudásvággyal telve indultunk haza. Végezetül, de nem utolsó sorban szeretnénk megköszönni Nagyné Csóti Beáta főiskolai matematika tanár áldozatos munkáját, töretlen lelkesedését, amellyel évek óta szervezi a középiskolás tudományos tevékenységet a tatabányai régióban, és nagy-nagy szeretettel támogatja a határontúli kapcsolatokat is. E csodálatos nap emlékére egy csallóközi hagyományokról szóló könyvet ajándékoztunk neki, melyet mindannyian alá is írtunk.
Élményekkel és tudásvággyal telve indultunk haza. Úgy érezzük, meghatározó ösztönzést kaptunk ahhoz, hogy érdemes továbbtanulni, mert a műszaki tudományok igenis a jövő alappillérei. Trajcsík Szilveszter és Szarka Bálint, az iskola IV.D osztályos tanulói



« vissza



Ma Gedeon, Johanna névnapja van
2024.Mar.28.