Your browser does not support JavaScript!
     
Spojená škola | Gyulu Szabóa 21 | Dunajská Streda
             Közös Igazgatású Szakközépiskola



Versenyezni jó! - nemes küzdelem kitűnő szervezésben



Versenyezni jó! Versenyzéskor a fiatalokban fejlődik a kitartás, a motiváció, az akaraterő, a felelősségérzet, a csapatban való együttműködés képessége, de természetesen megtapasztalhatják a kudarcélményt is. Mindez jelentősen hozzájárul az egészséges személyiségfejlődéshez, mert az eredményért meg kell dolgozni, valamint tenni kell a siker és a cél érdekében.
Ezen gondolatok jegyében november 15-én a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium Infocsatára hívta a város középiskolásait. A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola diákjai elfogadták a kihívást, és két háromfős csapattal beneveztek a versengésbe.
A versenyt Salma Erzsébet, a gimnázium igazgatóhelyettese nyitotta meg. Bátorító szavakkal biztatta a résztvevőket a helytállásra. Ezután a vetélkedő szervezőgárdája, Patassy Zsolt és Nagy Mária tanárok, ismertették a diákokkal a versenyszámokat. A feladatok megoldása során a fiataloknak kreatív módon a logikus gondolkodás, a következtetés, az információgyűjtés és az információfeldolgozás készségeiket kellett alkalmazniuk.
A versenyfeladatok közben 5-10 perces beszámolók hangzottak el a természettudományok, a közösségi oldalak és a számítógépes játékok világából Učník Tímea tanárnő, Kubačka Anna, Kulcsár Tamás és Mórocz Barnabás gimnazisták előadásában.
A vetélkedő zárószáma egy vidám hangulatú Activity játék volt, amiben a diákoknak ki kellett találniuk a tanáraik által elmutogatott informatikai jellegű fogalmakat.
Szolgai Miklós, a zsűri elnöke, záróbeszédében kihangsúlyozta, hogy a középiskolás évek alatt nagyon fontos a megmérettetésekben való részvétel, és a részvétel gyakran nyújthat ugyanolyan felemelő érzést, mint maga a győzelem. A tapasztalatok, élményekgyűjtése a régióban és azon kívül is elengedhetetlen egy jövendő szakember számára.
Gratulálunk diákjainknak a becsületes helytálláshoz, hiszen az I.D csapata (Csepy Dominik, Cziria Ádám, Fogas Gergely) a 2. helyezést, a II.D csapata (Cséfalvay Fanni, Fehér Patrik, Szalai Gabriel) pedig a 3. helyezést szerezte meg. Diákjaink érdekes ismeretekkel, hasznos nyereményekkel gazdagodva zárták az Infocsatát, és reméljük az elért eredményeken felbuzdulva a továbbiakban is viszontlátjuk őket egyéb informatikai versenyeken is.

Magyarics Mónika, informatika tanár



« back



Today is name day Tivadar
2024.Apr.20.